Üdvözöllek és köszönöm, hogy igénybe veszed a stúdiólakást. Remélem, kellemesen töltöd az időt, a kényelmed szolgálja a friss ágynemű, törölköző, valamint tusfürdő és papírtörlő is be van készítve (a mosogatószekrény ágy felöli oldalán, térdmagasságban).

Fáradságűzőnek instant kávét valamint teát is találsz, ezek benne vannak az árban. Ez a szolgáltatás diszkréción és bizalmon alapul, kérlek, szánj pár percet a tudnivalókra. A szolgáltatás keretein belül olyat is megengedhetsz magadnak, amit otthon talán nem, hisz ez a hely erről is szólhat. A kereteket szeretnénk tisztázni, hogy biztonságban érezd magad. Általánosságban elmondható: remélem, csak megmosolygod és kommentálod ”hát ezt nem kéne kiírni, hiszen természetes”, mert ez azt jelenti, hogy igényes, kulturált ember vagy. Ha újdonságként érnek a leírtak, akkor neked szól, miheztartás végett.

  1. 1.) A lakban KIZÁRÓLAG te és partnered tartózkodhattok. Összejövetelekre nem használhatod.

  2. 2.) Kiskorú személy kizárólag szülője vagy gondviselője jelenlétében tartózkodhat a lakban!!!!!Drog és /vagy alkoholos befolyás alatt, illetve ezek használatának igényével nem vehető igénybe a szolgáltatás. Tilos üzletszerű kéjelgés bonyolítása!

  3. 3.) Érkezés, távozás: a lefoglalt időintervallumon belül rugalmasan teheted, DE!!: késői távozásért, minden plusz megkezdett óráért 1000 forintot számolunk fel. Ami esetleg neked úgy tűnik „ó, nehogymár az az 5-8-15 perc ne férjen bele” az a takarítási idő elcsúszásával jár, és a következő vendég fizetett idejének elhasználását jelenti.
    Ha úgy érzed, maradnátok tovább, időben szólj, ha nincs utánatok közvetlen másik vendég, maradhattok.

  4. 4.) Távozáskor NYISD KI AZ ABLAKOT, akármilyen idő van! Kicsi a hely, a szellőztetés nagyon fontos. Persze a redőnyt is fel kell húznod, hogy bejöjjön a levegő.

  5. 5.) A szekrényekben, fiókokban ne kotorássz hívatlanul, nem kell a tiszta ruhát összetapogatni. Más kérdés, ha elmaradt egy törölköző bekészítése, akkor világos, hogy nem állhatsz ott megfürödve-később azért jelezd, hogy legalább tanuljunk.

  6. 6.) Ha főzöl, olajban sütsz, ablakot, ajtót nyisd ki. Kárpitok, függönyök, szőnyegek tisztítása, vasalása idő-, és költségigényes. Szerintem érthető, hogy a sült krumpli, bundás kenyér, fokhagymás rák olyan szagot hagy, ami nem távozik mindennemű kárpit mosása, tisztítása nélkül. Ha mindenáron itt tervezed konyhafőnöki nagyságod levezetését, igényességed legalább az ajtó, ablak kitárásában fejeződjön ki.
    Az edények bevonatára kérlek vigyázz, sem a teflon, sem a kerámia esetében ne használj fém eszközt, van fa és műanyag.
    Konyhaszekrényben találod a gépeket, edényeket. Az indukciós főzőlapot a hűtő tetején. Vigyázz, gyorsan, erősen melegít.
    A KONYHAPULT NEM HŐÁLLÓ, ÉS NEM KARCÁLLÓ, FORRÓ EDÉNY ALÁ TEGYÉL EDÉNYALÁTÉTET, VÁGÁSHOZ HASZNÁLJ DESZKÁT!
    Mosogató felett a szekrényben találod az edényszárítót, mosogatószert, szivacsot, de nem gond, ha pár dolgot a mosogatóban hagysz.
    Minden, amit találsz használható, fűszerek, alapanyagok, bármi. Persze ha nálad fogy el és pótlod, az dicséretes.
    Instant kávét, teákat, édesítőt, cukrot, mézet, tejszínt találsz, fogyasztd egészséggel, az árban benne van.
    Ha születésnapi tortát akarsz sütni, illetve lekvárt befőzni, jelezd! Nagyobb főzésekhez a felszerelést előre be kell készíteni.
    Mikrohullámú sütő, vízforraló alapfelszereltség, de igény esetén mást is tudunk biztosítani.

  7. 7.) Mindennemű törést, hibát, rosszul működő dolgot, berendezést jelezz, mert még egy kiégett izzó csak bosszantó, de egy eldurrant zuhanycső, vagy zárba tört kulcs lehetetlenné teheti a szolgáltatás nyújtását. Ha eltörsz egy poharat, az nem a világvége, velünk is előfordul, ha jelzed, legalább nem bosszankodunk rajta.
    Kérlek akár te okoztad, akár az ottléted alatt történt értesíts róla!

  8. 8.) Mindennemű kárt, amit okozol meg kell téríteni. Kérlek, alaposan gondold át, hogy mit csinálsz, minden bútor, berendezési tárgy egyedi, méretre készült, pótlása, javítása nehéz és költséges.
    Nem javaslom a rúdtánc tudásod gyakorlását, mert a pult nem bírja meg nádszál testedet, a magas sarkú cipőd karcait meg pláne. 

  9. 9.) A berendezést óvatosan kezeld, a TV-t az ezüstszínű konzoljánál fogva igazíts megfelelő szögbe, ne a TV-t feszegesd, mert eltörik!
    Csatornák nincsenek, adathordozókat csatlakoztathatsz.(DVD, USB)

  10. 10.) GYERTYA, OLAJ, KRÉM, BÁRMILYEN CSÖPÖGŐ, FOLTOT HAGYÓ, TŰZVESZÉLYES ANYAG HASZNÁLATA TILOS. SZEGECSEK, ÉLES, HEGYES TÁRGYAK, CIPŐSAROK, MINDEN, AMI KARCOL, NYOMOT HAGY UGYANCSAK TILOS!
    - Ha olyan anyagot használsz, amit csak ecetes ollóval lehetne eltávolítani az ágyneműből, akkor egy szettért 18 000 forintot számolunk fel.
    - Kárpit, szőnyeg, függönytisztításra bármely okból, pl nem megfelelő szellőztetés miatt, esetleg dohányzás miatt 25 000 forintot számolunk fel.
    - Extra takarításért, ami nem rendeltetésszerű használatból adódik, minimum 8000 forintot számolunk fel. pl szőrt, hajat ne vágj, borotválj sehol a lakásban, ez nem fodrászat, ne fess hajat, a percingedet se itt tedd új helyre, sőt a plafont, vagy bármely nem mosható, vagy higiénikusan nem tisztítható felületet se kenj össze.
    - Törölköző és az ágynemű sem szénhordásra van kitalálva, meg autó törlésére. Egyszerűen megoldható, ha te nem tudod olaj nélkül az ittléted elképzelni:
    jelezd előre, és olyan ágyneműt készítünk be, amit nem kell kifizetned, ha nem távolíthatók belőle el a foltok.
    Papírtörlőt mindig találsz, azzal sok bosszúság megelőzhető.
    -Tisztítószeres spray üvegeket feliratozva találsz a mosogató alatti szekrényben, arra az esetre, ha pl. a kávéd kiborul, legyen mit használnod, vagy ha valamit saját magad szeretnél befújni, tisztítani. Használhatod, ha szeretnéd az ágynemű foltjain. 
    KÉRLEK, FEHÉR ANYAGRA VALÓT NE HASZNÁLJ SZÍNES TEXTILEN!
    -Kérnélek, hogy a használt óvszert, női betéteket ne egy tonna papírtörlőbe csomagolva húzd le a WCben, mert dugulást okoz!!!!, hanem csomagolva dobd a szemetesbe. Minden vendég után gondosan ürítjük a szemetest, és nem állunk kapcsolatban spermabankkal. 

  11. 11.) A fürdőben a lámpa kapcsolásával nagy teljesítményű ventilátor indul, ha sokáig járatod, hagyd nyitva a fürdő ajtót.
    Kérnélek, zuhanyozni a zuhanyfülkében zuhanyozz. Lehetőleg húzd be az ajtót, vagy a függönyt, úgy, hogy a víz róla a fülkén belülre jusson.
    Ha a fülkén kívül állsz meg, és használod a zuhanyt, minden csurogni fog. A kilépőt lehetőleg ne áztasd el. Csak azért mert béreld a helyet, a fizika törvényei nem változnak.

  12. 12.) Lemondási feltételek: ha 48 órával korábban jelzed, nem tartasz igényt bármely okból a neked fenntartott időpontra, akkor nem tartozol semmivel. Ha 48 tól de még 24 órával korábban, akkor felét (50%) kell fizetned. Ha 24 órán belül, akkor a foglalt időpont  (100%) után járó díjat kell megfizetned. Abban az esetben, ha lemondást nem sikerül jelezned, akkor az adott foglalás teljes díjának kifizetése után tartunk fel neked újra időpontot.
    HANGSÚLYOZNÁM, EZ EGY SZOLGÁLTATÁS, SZABÁLYOKKAL, AMELYET ELVÁROK, HOGY BETARTS, A SZOLGÁLTATÁS SZINVONALÁNAK ÉRDEKÉBEN.

Köszönöm